Mintha a baranyai Szomszédok rajzolt változatán dolgoznék – interjú Biacsics Renyával
az interjút készítette: Vas Julianna / Szentendre és Vidéke
Biacsics Renáta „Renya” grafikus, képzőművész, barátai szerint kortárs néprajzkutató. Képein nemcsak megörökíti a mai magyar valóság figuráit, hanem hangot is ad nekik: alkotásait barátaitól, ismerőseitől gyűjtött rövid, csattanós mondások fűszerezik. Idén részt vesz az inktober kihívásban – az októberben készülő alkotásaival művészetének borongósabb oldalát ismerhetjük meg.
Mesélj egy kicsit magadról! Ki vagy akkor, amikor éppen nem az inktoberrel foglalkozol?
A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végeztem grafikusművész szakon. Egyetem után Pécsen ragadtam, és létrehoztam a vállalkozásomat, a Renyagyárat. Ez természetesen nem egyről a kettőre történt. Először a függőségszerű alkotótevékenységemnek kellett egy nevet találnom. Naponta gyűjtöttem a baráti társaságom érdekesnek ítélt megszólalásait (néha a sajátjaimat is belekeverve), a feljegyzésekből pedig tömegesen készültek színes rajzok, kollázsok, amiket az instán tettem és teszek közzé, nem sokkal később pedig a feliratok és grafikák pólókon is megjelentek.
A rajzok népszerűségének köszönhetően, pár év alatt lehetővé vált, hogy kötetlenebb munkatempóban dolgozó szabadúszó grafikusként folytassam tovább. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám és a számomra szórakoztató alkotó tevékenység az én esetemben nagy átfedésben van. Általában olyan megrendelők keresnek meg, akik már ismerik a munkáimat és stílusomat, így a témát tekintve és kivitelben is azt várják el tőlem egy konkrét munka kapcsán, amit örömmel csinálok. Nagyon vegyes felkéréseket kapok, nehéz lenne őket kategorizálni. A kedvenceim azok voltak, amikor különböző kávézók és bárok falaira festhettem Renyagyár jeleneteket. A hivatalosabb munka mellett pedig rendszeresen készülnek továbbra is a mindennapok lenyomataiként a rajzok, kollázsok, újabban vászonképek is.
Milyen eszközökkel alkotsz?
A „klasszik” renyagyár rajzok leggyakrabban teljesen manuálisan készülnek. Az alap technikám a színes filctollrajz, ugyanakkor az ,,egyszer jó lesz még valamire” elv alapján semmit sem vagyok képes kidobni, nagyon szeretek különböző hulladék anyagokat felhasználni, így egy ideje teljesen rákattantam a kollázs technikára. A legújabb szerelmem pedig a vászonra festés, amitől sokáig ódzkodtam, aztán megtapasztaltam, hogy nagyon jó érzés nagyobb felületeken mozogni. Ritkán előfordulnak digitális rajzok is, amikor nincs időm hosszasabban pepecselni.
A megrendelések esetében a technika a felkéréstől és a megvalósítás lehetőségeitől is függ.
A képeiden többnyire dialógusok, idézetek szerepelnek. Ezek honnan származnak?
Rendszeresen jegyzetelem a telefonomba a társaságom aranyköpéseit. Ezek leggyakrabban esti sörözgetéseken hangzanak el, ezért a barátaim kortárs néprajzkutatónak neveztek ki (nevet) – néha kicsit utálnak, hogy mindig fülelek, de azért mégis örülnek, ha viszontlátják magukat egy-egy jeleneten. Pár év alatt kicsit olyan lett a sorozat, mintha a baranyai Szomszédok rajzolt változatán dolgoznék, vannak már felismerhetően visszatérő karaktereim, például Tömegsír Gergő.
Mit szeretnél a néző felé közvetíteni velük?
Főként az egyén esendősége érdekel, ugyanakkor a társadalomkritikus témákra kapom fel a fejem, a mondatok gyakran érintik a jelen szociális és közéleti helyzetét. Igazán tudatosan nem jelöltem ki egy célt, hogy mit szeretnék közvetíteni, a jelenetek általában arról mesélnek, ami általánosan foglalkoztatja a fantáziámat. Alapjáraton szeretem megmutatni a hétköznapok tökéletlenebb oldalait, az igazi valóságot akarom boncolgatni, szemben a közösségi médiát hatalmas arányban elárasztó, reklámtól túltengő kamuvilággal.
Vettél már részt korábbi évek inktober-kihívásában?
Az a helyzet, hogy annyira analfabéta voltam a témában, hogy akkor hallottam róla először, amikor meghívtak a projektbe.
Idén miért csatlakoztál a projekthez?
Krizbo – aki az egésznek a főszervezője – mesélt nekem az inktoberes terveiről, ezzel együtt pedig meghívott a csapatba, amit örömmel vállaltam. Az alkotás általánosan is a mindennapjaim része, maximálisan tudok azonosulni azokkal a feltételekkel, hogy fekete-fehér, kézzel készült grafikákat hozzunk létre, így nem éreztem, hogy nagyon meg kellene erőszakolnom magam ebben a hónapban. Érdekességképpen azt találtam ki, hogy a renyagyár rajzok mellett rendszeresen készülő, ám kevésbé ismert sötétebb irányban fogok haladni.
Mit vársz a kihívástól?
Nehéz lenne előre meghatározni. Általában a hasonló helyzetekhez úgy szoktam hozzáállni, hogy a körülmények majd úgyis alakítják a végkimenetelt. Mindenesetre abban biztos vagyok, hogy nem lehet eredménytelen a projekt, tekintve, hogy napról napra új képek készülnek, amiket közösen mutatunk be több helyszínen. Az összképre vagyok a legkíváncsibb, és arra, hogy ki hogyan, milyen eszközökkel, milyen stílusban oldotta meg a feladatot.
